5 dolog, amit szeretek a munkámban
Ha a weblap tervezés szóba kerül, általában a legtöbb embernek ijesztő HTML kódok véget nem érő sorai, bonyolult kezelőfelületek és az informatika legkülönbözőbb útvesztői jelennek meg lelki szemei előtt. Ám mint mindennek, úgy ennek a szakmának is megvannak a maga szépségei, ezért a legelső blogbejegyzésemmel megpróbálok egy kis bepillantást nyújtani a kulisszák mögé, hogy pontosan miért rajongok annyira a weblap tervezés világában. Az első 5 dolog, melyet ebben a posztban összeszedtem egy személyesebbvonal, a későbbiekben pedig rátérünk majd a szakmai részekre is. Fogadjátok sok szeretettel.
Az első kávém csendjét a koratavaszi napsütésben úszó teraszon.
Ilyenkor még tudatosan nem nézek bele a telefonomba, nem veszek el az értesítések és aznapi teendők tengerében. Élvezem a kezemben tartott márvány-mintás bögrében kavargó ital kesernyés illatát, tompán figyelem a jelenidő minden rezdülését, a hosszú tél után újjáéledő természet neszeit a kertben. Magamba szívom ezt az élettel teli, hosszúra nyúló pillanatot, és megőrzöm a mellkasomban egész napra. Néha visszaemlékszem azokra az időkre, amikor a reggeli 6-kor vonathoz rohanós kapkodásban már arra sem volt időm, hogy megmelegítsem, hideget, sebtében gurítottam le. Teljesen más íze volt- ahogy az életnek is.
Az ügyfeleim fokozatosan növekvő bizalmát
Mint minden vállalkozót, engem is mindig izgalommal tölt el, amikor valaki megkeres, mert felkeltettem az érdeklődését. Szeretem megismerni a megrendelőimet, meghallgatni a történeteiket; honnan jöttek, és hová tartanak, – aminek többek közt funkcionális haszna is van, hiszen így még jobban rá tudok hangolódni személyiségükre, ezáltal olyan weboldalt készíteni nekik, ami igazán önazonos– a kitűzött céljaikat, a motivációjukat, az álmaikat, amiket aztán együtt valóra válthatunk. És szeretem, ahogy a weblap tervezés során ez munkakapcsolat valami sokkal különlegesebbé formálódik; a projekt után is tartani a kapcsolatot, keresni egymást, s velük örülni, ha boldogság, siker éri őket.
A Ghibli playlistem
Gimnazista korom óta csak úgy tudok igazán belemélyedni egy alkotófolyamatba, legyen szó illusztrációról, írásról, vagy weblap tervezésről, ha zenét hallgathatok. A dallam vezeti a kezem és gondolataim egyaránt. Munkához pedig a lehető legjobb választás a Studio Ghibli, japán filmstúdió kellemes, finom dallamai.
A weblap tervezés projektzárásainak reakcióit
Nagyon szeretem a weboldal készítés folyamatát- ahogy a kódokból, színekből, tipográfiából (betűkből, betűtípusokból), s formákból szépen-lassan egy másik ember online lenyomata épül fel. De a legkedvesebb része ennek a munkának mégis csak az, amikor a megrendelőd átveszi a honlapját, s látod, hogy nem talál szavakat ámulatában és boldogságában, mert sikerült olyat alkotnod, ami különleges- épp amilyen ő maga.
Benneteket
Benneteket
Titeket, akik szívből gratuláltatok, és velem örültetek. Elképesztő érzés, hogy mennyi önzetlen támogatást és szeretetet kaptam tőletek már most, ilyen rövid idő alatt. És persze a háttérben csendesen megbúvókat, családomat, a barátaimat, a fantasztikus kedvesemet, és mindazokat, akik inspiráltak, motiváltak, tanácsokat adtak, és segítették ezt a folyamatot. Köszönöm mindenkinek.
A bejegyzés képes összefoglalójáért, és naponta frissülő tartalmakért látogass el az Instagram oldalunkra, ahol egy remek kis közösség vár.